A múlt év egyik utolsó napján véletlenül belefutottam a Deák tér közelében a lego-oroszlánba, ami állítólag 850 000 darab legóból készült. Épp vonathoz siettem (ami az alapvető létállapotom), és emiatt nem tudtam összeszámolni alaposan szemügyre venni, de így is látszott, hogy ez az oroszlán bizony a pontos és gondos munka, vagyis a precizitás megtestesülése. Csak egy fejbiccentésre telt tőlem, ahogy elhaladtam mellette, miközben valaki méltatlankodva magyarázta a párjának, hogy ennek az oroszlánnak nincs nyelve. Akár van, akár nincs, engem az ilyen nagyszabású lego-építmények mindig összezavarnak. A nagy teljesítmény most is lenyűgözött, azonban a szokásos kérdés is megjelent bennem: nincs több értelme szívből jövően egy spontán ceruzavonalat húzni, ami a saját egyéniségünket fejezi ki, mint műanyag darabkákból kirakva lemásolni egy már létező kőszobrot (autót, Disney-karaktert, palotát)? További kényelmetlen érzést okozott, hogy azt is gondoltam, én ilyen aprólékos munkára sosem lennék képes, és nem csak emiatt van-e az, hogy jobban értékelem azt, ami egyéni és spontán.

Nincsenek véletlenek

Aztán elfelejtettem az esetet, egészen a tegnapi napig, amikor beköszöntött 2023, én pedig egy önismereti random word generátorral egy határozott kattintás révén generáltam magamnak egy szót, ami a vezérlő csillagom lesz az újévben, ami nem volt más, mint a PRECISE, vagyis PRECÍZ. A dolog váratlanul ért és letaglózott. Valami szuggesztív és erőt sugárzó kifejezésre számítottam, ami azért enyhén édes és csillámporos is, és amelynek már az olvastán is érezhetném, hogy önazonosabb és magabiztosabb ember lettem. Másoknál, akik az újévre szóló random word-jüket posztolták, ilyeneket olvastam: megállíthatatlan, kreatív, szárnyalj, kaland, szemlélődés, perspektíva, áramlatélmény, győzz, mosoly. Hogy jön ide az a szürke és hétköznapi szó, hogy precíz, amihez nekem semmi közöm? Ráadásul két kifogásom is van, hogy hivatalosan ne legyek precíz: a figyelemzavarom és a nulla monotóniatűrésem.

Ekkor szólalt meg bennem a vészcsengő, ugyanis tudható, hogy amiről azt hisszük, hogy semmi közünk hozzá, amiről azt gondoljuk, hogy biztosan nem mi vagyunk, az tudattalan energiaként munkál bennünk, esetenként romboló hatást kifejtve (például amikor leértékelem a mások precíz munkáját).  Jungi kifejezéssel élve a precizitás témaköre nálam bizonyára az árnyékban van, és alapvetően negatív jelentést társítok hozzá, mintha a kreativitás ellentéte lenne, pedig – ha jobban belegondolok – ez nem igaz. Talán a spontenaitás ellentéte, de még inkább a slamposságé. Valójában rengeteg dologban akadályoz, hogy nem vagyok precíz, és ez a türelmetlenségemmel függ össze. A precíz, pontosan és részletesen kidolgozott műalkotásokat hajlamos vagyok a kézműves kategóriába sorolni, és kevesebb elismerést adni nekik, mint egy spontán és expresszív képnek.

Kihívás

Egyetlen dologban vagyok precíz, amikor írok. Néha aránytalanul sok időt töltök egy-egy megfelelő szinoníma megtalálásával, vagy egy mondat megfogalmazásával. Lehet, hogy van, amikor szükség van erre, de lehet, hogy legtöbbször felesleges a precízkedés.

Akkor most precíz legyek vagy ne? Mindenesetre ebben az évben tudatosan fogom figyelni, hogy miben segít és miben akadályoz a precízség. Az biztos, hogy még mindig érzem magamban a berzenkedést, hogy nem valami fennköltebb és invitálóbb szó érkezett, de pont emiatt tudom is, hogy érdemes lesz ezen tovább tűnődnöm.

Te hogyan állsz a precízséggel? És generáltál már magadnak szót az újévre? Csak nehogy úgy járj, mint én!

Ha pedig szeretnéd magad még alaposabban megismerni, az Identitásom nevű, 5 alkalmas művészetterápiás coaching csomagomat ajánlom: